Novartis Digital Health Startup Verseny

6X8 perc Startup Pitch és kiértékelés - Better Dose, DokiApp, DP Innovations, dport, E-Med4All, Patient Record

Zsűri: Duda Ernő (Solvo), Kölkedi Krisztián (NKFIH), Rákóczi Tamás (Novartis), Varga-Tarr Sándor (Hiventures)

Somogyi Tibor (DokiApp)

A 2020 nyarán élesben indult DokiApp magát úgy határozta meg, mint egy telemedicinális egészségügyi startup, amely főként nagyvállaltoknak és kkv-knak szolgáltat munkavállalói telemedicina programot, azonnali orvosi és pszichológiai videóhívásokon keresztül, de a szolgáltatás a lakosság számára is elérhető ugyanazon a felületen. Folyamatosan bővülő szolgáltatásuk segítségével szélesítik az otthoni és remote ellátást, elősegítik a prevenciót, tájékozódást, amelynek köszönhetően egészségesebbek és produktívabbak lesznek a munkavállalók, amely így a vállalatoknak is mérhető anyagi előnnyel jár. A DokiApp vezetői szerint a termékük költséghatékony megoldás, amellyel egyszerűen és gyorsan lehet bevezetni egy wellbeing szolgáltatást vagy kiegészíteni, komplexebbé tenni a meglévőt. Több, mint 7000 regisztrált pácienssel rendelkeznek, és 1000+ munkavállalónak biztosítanak telmed megoldásokat, 8 fős csapatukkal. Orvosi és pszichológiai csapatuk összesen körülbelül 50 főt számlál. Korábban számos díjat elnyertek, köztük az év applikációja díjat és a Vodafone Digitális Díjat is. A projekt önerőből indult el és egy angyal befektető érkezésével skálázódott az elmúlt 1 évben, így a mostani cél a növekedés és a folyamatos MRR bővítése.

Uzoni Dávid (DP Innovations)

Világszerte a világon több, mint 350 millió ember küzd valamilyen krónikus tüdőbetegséggel, melynek kezelésére különböző inhalátorokat, vagy porlasztókészülékeket használnak. A piacon jelenleg elérhető inhalátorok túlnyomó többségben ízléstelenek, robusztusok, hangosak, nem digitálisak, nehezen kezelhetők, és több kutatás szerint is alacsony hatékonyságúak.

A Sprin egy olyan olyan piezo mesh technológián alapuló hordozható okos inhalátor, amely négy egyedi funkción keresztül teszi egyszerre felhasználóbaráttá, és hatékonyabbá a légúti terápiát.

·       Valós idejű hatóanyag koncentráció változtatás. A beteg beállíthatja tünetei alapján azt, hogy milyen koncentrációban porlasszon a készülék gyógyszert.

·       Légzést követő aktiválódás. A készülék légzésre aktiválódik, így nincs hatónayag veszteség

·       Stílusos, hordozható forma. Bárhol használható, könnyen zsebre vágható a készülék.

·       Intelligens terápia monitorozás és orvosi riporting. Az inhalátor működés közben folyamatosan monitorozza a terápiahűséget, illetve a beteg légzésfunckiós adatait. Ezt az adatot elküldi a betegnek és az orvosnak is, ami alapján személyre szabott dózis beállítása lehetséges. Az intelligens terápia monitorozás a valós idejű adatok elérésén keresztül lehetővé teszi a orvos-beteg találkozók hatékonyságának megnövelését, illetve az adminisztrációs terhek csökkentését is.

Nagy Attila (dport)

A DrPort az egészségügyi szektor első olyan hazai integrátora, ami közvetlen, kizárólag digitális úton történő elszámolási lehetőséget biztosít az egészségpénztárak, az egészségügyi szolgáltatók és a páciensek között, illetve webshopok esetén az egészségpénztárak, a webshopok és a vásárlók között. Elszámolási megoldásunk az EU tagállamok közötti, határokon átívelő egészségügyi szolgáltatások elszámolására is alkalmas, ezért a nemzetközi egészségügyi turizmus területére is kiterjeszthető. Hosszabb távú célunk, hogy a DrPort a gyógyulást kereső páciensek booking.com-ja, az egészségügyi biztosítók Paypal-ja és az orvosok Facebookja legyen. Modulárisan felépülő rendszer, amin keresztül a magánegészségügyi szolgáltatásokra történő időpontfoglalás, az e-számla kiállítása és egészségpénztári szolgáltatókhoz/egészségbiztosítókhoz történő továbbítása, valamint a betegút minden állomása digitális formát ölt. A start-up növekedési céljainak elérését segítve 2020. decemberében 250 millió forintos befektetésben részesült az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Magvető Befektetési programján keresztül. A piacra lépésünk első évében szeretnénk nagyobb egészségügyi szolgáltatókkal, egészségügyi szoftvert fejlesztő cégekkel partneri szerződést kötni, akik számára megoldjuk a közvetlen, EDI alapú elszámolást a DRPORT-tal szerződött egészségpénztárak felé. Szintén célunk az egészségpénztárra elszámolható termékeket értékesítő webshopok fizetési folyamatainak integrálása az egészségpénztári elszámolásokba. Emellett elindítjuk az online B2C időpontfoglalási lehetőséget is a velünk kapcsolatban lévő szakorvosok felé. Jelenleg a két legnagyobb egészségpénztárral, az OTP Egészségpénztárral és az MKB-Pannónia Egészségpénztárral állunk szerződéses viszonyban. Ezen pénztárak tagsága által igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokat, megvásárolt termékeket képes a rendszerünk online módon, 5-8 nap alatt elszámolni az egészségügyi szolgáltató, illetve a webshop - és az egészségpénztár között. Célunk, hogy 2021 év végére további 1, majd 2022-ben további 2 egészségpénztárral kössünk együttműködést a fizetések elektronikus elszámolására. Nemzetközi szinten a legfőbb célunk szolgáltatásunk validációja egy éven belül, ehhez további, nemzetközi pályázati lehetőségeket is keresünk, valamint együttműködéseket – elsősorban - külföldi biztosító partnerekkel. A termék nemzetközi validációja során célpiacaink elsősorban Németország és Ausztria.

Dr. Kulin Sándor (E-Med4All Europe Kft)

A 2018-ban alapított startup célkitűzése az adatokon alapuló orvoslás eszköztárának kibővítésével további lépést tenni a személyre szabott betegellátás felé. Orvosokból és mérnökökből álló csapatunk olyan rendszert hozott létre, amely alkalmas komplex szív-érrendszeri működés és általános állapot távmonitorizálásra. Rendszerünk készség szinten juttatja el az ismert hardverekből származó adatokat (pulzusszám, oxigén szaturáció, vérnyomás, testsúly) valós időben az orvoshoz. Diszruptív innovációnk lényege, hogy egy ismert és széles körben használt orvosi eszközből származó adatok újszerű, bizonyított alapokon nyugvó elemzésével hasonló információkat szolgáltatunk, mint például a releváns, de demográfiai szűrésre alkalmatlan szív-ultrahang vizsgálat. Mindezt egyedülálló módon, napi szinten, otthonról, bárkinek.Az így nyert komplex, ún. hemodinamikai paraméterek nélkülözhetetlenek lesznek a 21. századi magasvérnyomás betegségben-, vagy szívelégtelenségben szenvedők korszerű ellátásához, de új fejezetet nyitnak bizonyos várandósság alatt megjelenő kórképek időbeli detektálásban, vagy az onkológiában a kemoterápiák szív-toxicitásának monitorizálásában is. A Semmelweis Egyetem kutatóval közösen végzett kutatások eredményeképpen már több, impakt faktoros publikáció látott napvilágot a rendszereinket validálva. Az innovációnk által teremtett tudományos lehetőségek jelenleg két PhD hallgató fokozatszerzését támogatják. Az ország számára már ebben a korai fázisban is megindult a rendszerünk hasznosítása. A pandémia harmadik hullámában a SCN4ALL rendszer volt az egyetlen Operatív Törzs által jóváhagyott  távdiagnosztikai projekt, mely segítette a háziorvos kollégák munkáját magas kockázatú COVID-19 páciensek távmonitorizálásában. Egy másik jelenleg futó projektünkben a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségével közösen, a Miniszterelnökség támogatásával segítjük a védőnők családgondozási munkáját, javítva az egészségügyi esélyegyenlőség elérését hátrányosabb helyzetű térségekben. A magyar állami programokon túl, jelenleg több magán egészségügyi szolgáltatóval, egy gyógyszergyárral, amerikai, holland és nigériai egészségügyi szereplőkkel vannak folyamatban partnerségi egyeztetések. Ez a magyar innováció amellett, hogy az  orvosi döntéseket új metodikával és távdiagnosztikai adatokkal támogatja, csökkenti az egészségügyi költségeket, tehermentesíti az egészségügyi dolgozókat, az ellátás minőségének javítása mellett.

Tóth Gábor (Patient Record)

A Patient Record 2020-ban alakult és egy olyan telemedicinás platformot fejlesztett, amely lehetővé teszi krónikus betegek távoli monitoringját és betegségük alakulásának nyomornövetését. Jelenleg fő fókuszterületünk a neurodegeneratív betegségek, ahol gépi látás és mozgáselemző algoritmusunk segítségével tudjuk a betegeket, gondozókat és az orvosakat segíteni. A rendszerünk segítségével az orvosok a betegek saját otthonában elvégzett feladatok felvételei alapján távolról is nyomon tudják követni betegeik állapotát.  A videók automatikus kiértékelését lehetővé tevő algoritmusunk segítségével még pontosabb képet kapnak betegeik mozgásában bekövetkező változásokról.


Tags