Uzoni Dávid

Uzoni Dávid
alapító
DP Innovations

Uzoni Dávid első vállalkozását 14 évesen alapította, 2015-ben a Forbes ország legfiatalabb startuppereként tartotta számon. Gimnáziumi éveit Kuvaitban töltötte, ahol kifejlesztett egy applikációt a helyi tömegközlekedés megreformálására. Kezdeményezését többek között a kuvaiti királyi család is felkarolta. Dávid ezután költözött ki az Egyesült Államokba, ahol a Bentley University tanulója volt. Tanulmányait követően alapította meg az EcoHills Kereskedelmi Kft-t, amely környezetbarát termékek disztribúciójával, illetve gyártásával foglalkozik. A cég 3 év alatt Magyarország egyik piacvezető vállalata lett a környezetbarát szívószálak piacán. Dávid, új kihívásokat keresve, 2017-ben alapította meg a DP Innovations Kft-t, amely egy digitális inhalációs készülék fejlesztésén dolgozik. Az eszköz az asztmás és COPD-s betegek terápiahűségét, illetve légzésfunkcióját monitorozza, majd ezen adatok alapján személyre szabott dózis beállítást javasol a betegnek. A cég már több körben vont be korábban tőkét, jelenleg pedig legfőbb céljuk, hogy minél hamarabb elkezdhessék az eszköz forgalmazását orvostechnikai eszközként.