Garam Tamás

Garam Tamás

Kép
Garam Tamás
Titulus
digitális vezető, Novartis Hungária
Bio

Tamás közgazdászként végzett marketing szakon, 2003-ban kezdte pályáját a média szakmában a Mediadge:cia (később MEC, most Wavemaker) ügynökségnél, mint média tervező. Az évek során, ahogy a média világa egyre inkább a digitális csatornák felé tolódott, úgy szerzett egyre több tapasztalatot ezen a téren is és jutott egyre feljebb az ügynökségi ranglétrán, ahol különböző FMCG, autós és telkó márkák kampányait igazgatta. Később a Vodafone Magyarország média menedzsereként folytatta karrierjét ügyfél oldalon, ahol B2B és B2C média kampányokért is felelt és több EFFIE díjat is nyert, mielőtt külföldre igazolt. Következő állomásként Pozsony következett, ahol a Raiffeisen csoport digitális bank márkáján, a ZUNO-n dolgozott mint regionális marketing és média szakértő, ahonnan egy rövid bécsi kitérő után Dubaiba került ismét ügynökségi oldalra, a Carathoz, mint média igazgató. Többek között olyan nagynevű márkák közel-keleti kampányait menedzselte, mint a Reebok, Mastercard, Mattel. Az itt felszedett fejlett digitális tudását pedig a hazaköltözés után jelenleg a Novartis Hungáriánál igyekszik kamatoztatni egy újonnan létrehozott pozícióban, mint digitális vezető.