Forrásbőség a hazai kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzésében

Forrásbőség a hazai kutatás-fejlesztés és innováció ösztönzésében

Dr. Birkner Zoltán

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. 

Innovációs teljesítménye alapján Magyarország az EU mérsékelt innovátorai közé tartozik, de cél, hogy az évtized végéig az élbolyba emelkedjen. A hazai K+F ráfordítások összege évek óta emelkedik, a KSH legfrissebb adatai szerint 2019-ben minden eddigi értéket meghaladva 702 milliárd forint hasznosult ezen a területen, ami több mint kétszerese a 2010-es költéseknek. Az orvostudomány és az egészségipar hagyományosan jól teljesít ezen a téren, de a koronavírus-járvány elleni küzdelem még inkább felértékeli a szektor hozzájárulását. A kutatás-fejlesztésre és innovációra szánt állami források 2021-ben is jelentősen nőnek: több mint 160 milliárd forintot fordítunk erre hazai forrásból, az új uniós operatív programból pedig már idén is további több százmilliárd forintnyi pályázat nyílik meg a magyar KFI ökoszisztémában.